Apa bejelentette ötödikén este, hogy 11-én hajnalban indulunk, ergo ez az utolsó hetem a sulban.

Én pakoltam, csak annyit kérdeztem, hova?

NÉMETORSZÁGBA!!!!

Az nagyon messze van! Igaz, futólag megemlítette a múltkor, hogy ott van egy munkája, ami egy évig kintre ragasztja, de én azt hittem, csak kimegy egy hónapra, aztán hazajön, aztán megint kimegy, de nem, viszi az egész családot!!!

Fél órás monológot adtam le, hogy ezt nem teheti, most minden jó, jól elvagyunk Miával, Mátéval, az osztállyal, mindenkivel!

Nincs mese, azt mondta, búcsúzzak el, akitől szeretnék.

Márpedig én nem búcsúzok. Úgy gondoltam, élvezem az utolsó hetemet. Péntek délután mindenkivel közöltem, hogy holnap valahol máshol leszek.

Mátéval megfogadtuk, hogy MOST nem szeretünk bele senki másba, amíg távol vagyunk.

Mia meg nem is mondott semmit. Egyszer láttam csak sírni, de mindig akkor sírt, amikor vagy csak én láttam, vagy egyáltalán senki. Mikor ezt közöltem velük, a szobában voltunk hatan, és pakoltunk. Fogta magát, és kirohant. El se bírtunk köszönni.

Mindent bepakoltam. Kesztyű az ölemben fog utazni, és mindennél jobban fogok rá vigyázni. Csináltam egy 352 napos centiszalagot papírból, mert pontosan annyi napot töltünk kint. Most hajnali fél kettő. Ötkor indulunk. Hihetetlen. Aludni nem tudok; enni se.

Már most hiányzik mindenki. Még el sem mentem, és már haza akarok jönni.

• Én még utána két órát vártam a csatlakozásra, és másfél órát buszoztam, tehát fél hatra értem haza.
• Le se feküdtem; kipakoltam, hajat mostam, reggeli közben elmeséltem a húgaimnak, hogy milyen volt
• Játszottam Karival (már mászkál, és próbál szavakat formálni)
• Úgy akartam elaludni, hogy simogattam Kesztyűt, de nem ment
• Elmentem a húgaimmal tanszereket és ruhát venni

Másnap:

• Kenegettem a bőrömet, próbáltam elérni, hogy legalább piros legyen, ne bordó
• Felhívott mama, hogy a nyár végét töltsem nála. Elmentem.

Aztán:

• Miután hazajöttem 31-én, hajat mostam, egész nap tejszínhabos ubit ettem és fel-alá járkáltam
• Du. mentem vissza pestre.

Aztán (elsején:)

• Megkaptuk a könyveket,
• Beköltöztünk a kollégiumba, és éjjel kettőig beszélgettünk. Van egy új lány az osztályban. Most még kicsit furi. Emőt áthelyezték, és most ő van a helyén.

Szóval tök depis voltam a szökésem után. Végigolvastam a régi naplóimat, és megakadt a szemem egy bejegyzésen:

2006.júl.19.

Kedves Napló!

Nem alakult jól a kirándulás. Katának kiment a bokája, és busszal mentünk haza. És anyáéknak pont a srácok mellé kellett leülni!!! Ott volt Barbi, Máté, Balázs, Gabi, Anita, Encike, meg a többiek. Hol anyára néztem, hol rájuk. Anyának bátorító tekintete volt, azt szerette volna, ha beszélek a többiekkel, de levegőnek néztek. Nem túl jó, ha az embernek szembesítenie kell az anyját azzal, hogy nem túl népszerű.

Bementem, és megkérdeztem. Nem vállalhatok munkát a kisbüfében. Csak ha elmúlok 16. NÉGY ÉV MÚLVA!!! 2010-ben! Addigra a büfé se fog állni, meg a városból is elköltözünk. Még a gimiig is van két évem. Próbáltam elmagyarázni Ili néninek, hogy nem várhatok: Erre közölte, hogy ,,zöld még a paradicsom".

Szóval visszamentem a büfébe. ,,Szép nagylány lettem". Nem unatkozok, és még egy kis zsebpénzem is lesz.

A ,,srácok", akik nem szóltak hozzám, minden nap meglátogattak. Máté napi 7-8 szenyát evett. ,, Éhenkórász"! Még ez sem esett le! Tárgyilagos kézbesítés: Zártam, jöttem ki. Kezett fogott velem, amit egyébként soha nem szokott, és közben egy cetlit csúsztatott a kezembe:

Nem jársz nyitott szemmel. Szeretlek. Mit kell még csinálnom?

Nem tudom, mit csináljak. Arra készült, hogy kidob egy másik lányért!!!

Másnap a visszajáróba raktam az üzenetet:

Bizonyítsd be!

Sajnos nem olvasta el ott rögtön, pedig megnéztem volna, milyen képet fág hozzá. Nem sokkal utánna vett egy másik szendvicset. A pénzzel együtt azt is a kezembe nyomta:

Mivel? Hogy?

Papírra firkáltam, aztán kiraktam a rögtön jövök táblát, kiszaladtam, és az összegöngyölt rudacskát a táskájába dugtam:

Ahogy tudod.

Erre azt küldte (repülőn):

Ha bizonyítom, elhiszed?

Úgy döntöttem, nem írok vissza, csak órák múlva. Úgyis a parkba szaladgálnak egész nap.  Felhívtam Miát, és elmeséltem. Ennyit írtam vissza:

Talán.

Nem írt vissza mást. Furán nézett. Este zártam, mentem. A ,,talán" óta nem lépett velem kapcsolatba, még csak rám se nézett. Zártam, mentem. Nem néztem rá, bár egy kicsit lelassítttam előtte.

És ESTE!!

Már rég csak a tv-t néztem, mikor egyszer hallottam valamit. Lenémítottam a tévét, és mi az? Máté énekli a Kárpáthyék lányát, gitárral. Kiszaladtam a nappaliba. Vigyorogva ültek a szüleim. Odasúgtam:

- Anya, mit kell ilyenkor csinálni???

- Kapcsold fel a villanyt, és vissza!

Végigénekelte. Felkapcsoltam, lekapcsoltam. Résnyire nyitottam az erkélyajtót, aztán ki is mentem. Este még sokáig beszéltünk.

Újra együtt vagyunk!!!

Csak egy fogalmazás-szöveget másolnék be ide, amit Mia írt (és titkos, de azért közölte, hogy rakjam fel a blogomra), hogy ha majd vége a szünetnek, mindig emlékezzem erre a nyárra. Tehát (habár nem értek vele egyet, mert én teljesen másképp éltem meg a dolgokat, ahogy ő leírta, és különben is aránytalanul sokat szerepelek benne), hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy módosítások nélkül fogom legépelni:

,,Balatoni kirándulás, első nap:

Nagyszerű az idő, tök jól hülyülünk. Kriszta felállt egy gumimatracra, és szörföt imitált, majd leesett, és majdnem belefulladt a Balatonba XD Mindig begolyózik, ha Máté a közelben van. Például Dóri napszúrást kapott ete és összeesett. Ahelyett, hogy csinált vokna valamit, csak visított, hogy ,,ilyenkor mit kell csinálni haaaaahóóóóó!!!" Fanni sütni akart pár muffint, ami olyan jól sikerült, hogy átdobtuk a szomszéd kutyának, aki felállt a kennel kerítésének tetejére, és egyenként visszapotyogtatta hozzánk az összeset. A vécé eldugult, és semmit nem tudunk kezdeni vele. Azt hiszem, erre gondoltak otthon, amikor közölték, hogy hülyeség 17 éveseket elengedni két hétre 23 éves felügyelővel. Na erről ennyit.

 

Második nap:

elmentünk egy strandra, ahol kapásból letámadtuk a csúszdákat. Krisztát úgy hívja Máté, hogy Kriszcica, és ezen Kriszta tökre kiakadt, annyira, hogy közölte, lemegy állva a legmeredekebb csúszdán, és akkor meglátjuk, ki a kiscica. A felénél seggreesett, majd hanyatt fekve, fejjel lefelé ment, és ahol van benne az ugrató, akkorát kalimpált, hogy öröm volt nézni, majd beleplaccsant a vízba, és alig három-négy méteresre csapott ki a víz körülötte. Mikor kijött, közölte, hogy ,,mijáú", de most tele van kék-zöld folttal, és nagyon büszke magára. Dóri egész nap egy félméteres karimájú kalapban, úszkált, mert még így sem szabadna a napra mennie. Fanni betegre röhögte magát, majd a nap végén kiderült, hogy azért, mert ő felvette a szerencsétlenkedésünket. A vécé még mindig ugyanúgy van, ahogy hagytuk, mindenki a kert végébe megy intézi a dolgát.

 

Harmadik nap:

A táborban mi lettünk az egyik legnépszerűbb csapat, hála annak, hogy Dóri meg bírt inni háromnegyed liter vizet egy levegővel. Fanni annyira röhögött, hogy az orrán jött ki a grízestészta. A vécé még mindig nem jó.

 

Negyedik nap:

A fiúk átjöttek a szobánkba, és reggel hatkor arrra ébredtönk, hogy jeges vizet öntenek a nyakunkba. Egész nap a strandon voltunk, és nagyokat röhögtünk. kakaskodtunk együtt, aztán Fanni megint közölte vihogva, hogy ő felvett mindent. Kriszta rosszallotta, hogy a játékban mindig ő ül felöl, és inkább kifeküdt egy gumimatracra, mint hogy velünk játsszon. Már mindenki hosszú ruhát viselt vagy legalább bekente magát naptejjel, de ő nem volt hajlandó, mert mindenkinek meg akarta mitatni, hogy ő nem puha. Persze, pecsenyére sült, olyan szép piros, hogy elmenne szovjet zászlónak, de erre akkor nem gondolt. Van egy piszkálódó lány, akit Ginának hívnak, tipikus sznob, aranybarna, márkás még a fürdőruhája is, és állandóan vasalja a hosszú, szőkére festett haját. Szerinte mi rontottuk el a vécét.

 

Ötödik nap:

Reggel háromnegyed hatra állítottuk az ébresztőt, mert meg akartuk előzni a vizet, de fél hatkor ébresztettek. Fanni izzította a kameráját, Máté úgy tett, mintha az apánk, lenne, Kriszta meg hatalmasat visított, mert marhára fájt neki. Amúgy marha jól néz ki, tök piros, és azon átütnek a kék-zöld foltök, úgyhogy nagyszerű. Egész nap egy combig érő hosszú pólóban volt, mert mást nem bírt felhúzni. Gina beköpött minket (egész pontosan Kriszcicát) a táborvezető nőnek, hogy ,,felébresztette reggel fél hatkor". Hogy oda ne rohanjak!!! Vécé ugyanojan.

 

Hatodik nap:

Kriszta csinálja a műsort, hogy ő nagyon kemény, Máté röhög, Fanni videokamerával szaladgál, Dóri meg barátkozik a többiekkel. Kriszta ráejtette a kezére a fúvókát, és belilult a körme. Dóri egy felszólító küldeményt repített be Gináék szobájába, hogy szálljon le rólunk. Visszaírta, hogy neki ,, csak a hosszú szőke lánnyal van baja, mert utánozza a frizuráját, ugyanis az biztos nem eredeti, és mindent elkövet, hogy feltűnő legyen" Esküszöm, hjolnap a balatonba folytom!!!

 

Hetedik nap:

Pálinkát találtak Kriszcica párnája alatt, úgyhogy ,,Az a klán büntetésből nem megy a strandra." Ebben tuti benne vagy Gina keze. A vacsoránál Közölte Dórival (Gina), hogy a tarhonya bokron terem. Ő nem akarta elhinni, ezért kiküldte Krisztát, hogy kérdezze meg a szakácstól. A szakács visítva röhögött, és üvöltötte, hogy ,,ez a kislány azt hitte, hogy a tarhonya bokron nő, hát nem aranyos?" Ezt még visszakapja Gina!!!!

 

Nyolcadik nap:

Hahaha, megittuk a pálinkát! Nesze neked!

 

Kilencedik nap:

Kiderült, hogy ez a Gina naplót ír. Elloptuk a szobájából, és kitettük a talált tárgyak asztalára. Mindenki azt olvassa. Nesze neked!!!

 

Tizedik nap:

Elmentünk a vidámparkba. Fanni mindent, felvett, Kriszta bizonyítani akarta, hogy nem puha. Kihívta Ginát egy ,,hányásik a break dance-ban" Meccsre. déli fél 12-től este 5-ig mást se csináltak, csak azt. Dóri Ginának szurkolt. Nagyon jól csinálja, ahogy úgy tesz, mintha kedvelné. Gina dobta ki először a taccsot, és mindenki őt bámulta. Örömujjongásban törtünk ki. Kriszta lehányt egy kukát kifele jövet, de akkoris NYERT!!!!

 

Tizenegyedik nap:

Dóri ellenünk fordult! Hihetetlen, hogy ezt tette!!! Már megint a strandon voltunk, és Gináék ellen játszottunk kakasost, viszont ez a strand fedett volt, volt benne egy csomó minden, például olyan sodrókarika, aminek a közepe két méter mély volt és tilos volt belemenni, mert az örvény levitt mindent a mélybe. Naná, hogy Kriszta beledobta a labdát! Amikor ki akarta szedni, öten fogtuk, láncban, és mindenki minket bámult. Fanni az egészet felvette.

 

Tizenkettedik nap:

Dóri megszerezte a lemezeket, amiket Fanni felvett, és ebéd közben levetítették. Az első naptól az utolsóig!!! Benne van, amikor leöntenek minket  vízzel, a tarhonyás rész, amikor a naplót kilopjuk, a grízes tészta, meg amikor Kriszta lehányta a kukát. Teljesen össze van törve, ki se jött este beszélgetni. Szerintem megérdemli. Értem én, hogy fel volt pörögve, de tudta, hogy kamerázzák, úgyhogy ne csodálkozzon, hogy ő a kisfilmek főszereplője. De ez mellékes, attól még vissza fogják kapni.

 

Tizenharmadik nap:

Dóri mindent jóvátett: eldugta Gina összes ruháját! A lány egész nap hálóingben szaladozott!!! Tudtam én, hogy nem fordulna igazából ellenünk, soha :D Túrázni mentünk, de ugye Ginának nem volt ruhája :D Hatalmas volt!!! Azt hitte, Kriszta volt az, úgyhoyg verte az ajtót!!! Adtunk neki ruhát, persze, annyira azért nem voltunk rendesek, hogy megmondjuk neki, hol vannak a sajátjai. A rám-szakadékba mentünk. Dóri belelökte a sárba Krisztát, csak úgy viccből, neki meg leszakadt a szandálja, úgyhogy mezítláb jött le, a szokásos hosszú pólóban, és még vagy hatszorbeleestünk a patakba!!! Este hatalmas záróbuli, mindenki ott volt. Gina egyszercsak a színpadon termett karaoke tökközepén, és közölte, hogy bocsánatot kér tőlünk, azt hitte, utálatos, undok banda vagyunk, pedig nagyon jó fejnek ismert meg. Aranyos volt. Aztán Fannival énekeltetni akartunk, mert hogy ő mindenből kimaradt, a videózás miatt, ő meg azt mondta, csak Dóri után, aki közölte, hogy éppesnséggel én se szerepeltem túl sokat. Akkor Kriszcicára néztünk, akit ugyebár akármire rá tudom venni, úgyhogy pár perc múlva már azt énekelte, hogy ,,a kárpáthyék lánya". Máté teljesen beleveresedett, amikor ránézett. Itt készül valami.......  "

És még egy megjegyzés: Mikor másnap visszamentünk Pestre, már mindenki hazautazott, én vártam már csak a buszra, és akkor odajött hozzám Gina: ,,Haragszol még?"

Azt nem lehet elmondani. Nem haragudtam. Sajnáltam nagyon. Pontosan tudtam, mit gondolhat most. Akkor azt mondta: ,,Jövőre ugyanakkor, ugyanott!"

Bármikor benne vagyok!

Egyrészt úgy gondoltam, majd hamar megbékélnek, és engednek a szabályokból, másrészt nem tartott sokáig kitalálni, hogyan játsszuk ki a szabályokat.

Apáék betartották az ígéretüket, és az első pár nap még a kutyasétáltatásra is elkísért valaki, napi kétszer. Ha a húgaim, az nem gond, mert ők falaznak, szerintük ez nagyon romantikus. Legtöbbször azért anya jött, de miután látta, hogy nem találkozok senkivel az úton, hagyta, hogy egyedül menjek, de a pontosan fél óráig szoktam kutyátsétáltatni (32-35 perc), és ennél tovább csak fejvesztés terhe mellett lehetett.

Nade! Az egyik fán volt egy kicsi kosár. Nem tudjuk, ki rakta oda és miért, de abban üzentünk egymásnak. Én mindig reggel nyolctól fél kilencig és este kilenctől fél tízig sétáltattam, máté meg pontosan utánam indult. Az üzenetet helyben írtuk meg, nálam mindig van toll éspapír, nála meg most van.

A barátnőimnek olyan levelet írtam, aminek a hátára "láthatatlan tintával" írtunk. Nagyon klassz, ha ugyanis bedörzsölöd körömlakklemosóval, zöldes lesz, és el bírod olvasni, de amint a lemosó elpárolgott (2-3 perc, ha nem raksz rá tűl sokat), nyoma sincs az egésznek.

Amikor Mia nálam volt egy párszor, akkor meg pláne nagyon lazák voltak velünk, elengedtek akárhová, mintha nem akarták volna, hogy Mia tudomást szerezzen a dologról. Az erdőben találkoztunk,és itt próbáltuk ki a cigit is, amiről eldöntöttük, hogy soha többet. Kishíján belefulladtunk. Mia és Máté ki se akarták próbálni, mert először én szippantottam, és azt mondták, látják, hogy borzasztó, nekik nem kell. De aztán csak beleszippantottak. A három szippantás után eltapostuk az egészet. Borzasztó volt. Keserű, száraz, maró, és úgy köhögtem tőle, hogy a szemem is bekönnyezett.

Eldurvultak a dolgok.

Most minden összejött volna, deaz túl szép lenne, szóval valaminek történnie kellett.

A történet ott kezdődött, hogy rákérdeztek: Az én Mátém tulajdonképp milyen gyerek? Mondtam, hogy meghívom, bemutatom, az úgyis sokkal jobb, mint ha csak úgy elmesélném. Ezt megbeszéltük, de azért tovább faggattak. És én elkottyantottam az anyja nevét.

Az anyját utálják a szüleim, mert amikor engem oviba járattak, ő volt az óvónőm, és mindenáron, erőszakkal jobb kézre akart szoktatni. Az apja viszont rendőr, és már többször megbírságolta az én apámat. Így aztán félóráig hallgathattam, hogy ezt én hogy képzelem.

Javasoltam, hogy találkozzanak a szülők is, és beszélgessenek kicsit. Bár ne tettem volna!

Minderre a mi házunkban került sor. Sáppadtan ültünk egymás mellett a konyhában Mátéval, és vártuk, mi lesz. Mindenre emlékszem. Szavakra, gesztusokra, hangszínre.

Anya: És, milyenek a gyerekek az óvodában? Csibészkednek?

Apa: És, még mindig nem lehet köztük egy balos sem?

 

Beljebb húztam magam

Máté anyja: Az óvodai módszerek hatásosak. Egyébként szép nagylány lett belőle, szoktam látni a templomba.

Anya: Hát már ilyenek is járhatnak templomba?

Máté apja: De ha nem védtétek volna ki mindentől, megtanulta volna megvédeni magát. Túl széplelkű. Ha annyit mondanék neki, hogy ronda a fogszabályzója, napokra összetörne. (Rám nézett) Szokd csak meg. Sokat fogod még hallani.

Anya: Ne is haragudj, de a lány a szobába van!

Máté apja: Na, erről beszéltem.

Máté anyja: Nem csodálkozom rajta, hogy kikímélik. A vett lányokkal így szokás. Elkényeztetitek. Ha átvergődi a gimnáziumot valami hármassal, kislagzit rendeznek neki, munkanélküli segélyből.

Apa: Mert te nem adnál meg mindent az egy szem, elkényeztetett fiadnak? Én igenis dolgozok, a kisgyerekkel meg itthon van az anyja. A munkába siető emberek pénzéből biztos gyűlt már, még lakásra is.

Máté apja: Ez a munkám. Te persze, azt se tudod, mi a munka. Egy kamionban ülni két hétig, az nem munka.

Apa: Érdekes, más rendőr még soha nem büntetett.

Máté apja: Soha?

Apa: Nem, soha, úgy képzeld el. Más AVH-s nem akar nekem rosszat.

Máté apja: Örülj, hogy még nem álltál szemben AVH-ssal. Azok nem rendőrök.

Apa: Ti se vagytok azok. 

De itt már ordítottak.

Máté apja: Bűnöző!

Apa: Kommunista!

Máté apja: Az ilyennek még a jogsiját is el kéne venni!

Apa: Rendőrállam!

Máté apja: Én csak úgy kezelhetlek téged, mint a többieket, b.meg!

Itt szaladtunk ki Mátéval az erkélyre.

Apa: HOGY BESZÉLSZ VELEM AZ ÉN HÁZAMBAN!

Máté apja: AHOGY MEGÉRDEMLED! ÉS MÁR HÚZTUNK IS EL INNEN A G.CIBE!

Apa: KOVÁCS KRISZTINA DOROTTYA!!! AZONNAL GYERE VISSZA!!

Máté apja: MÁTÉ!! TE IS!

Ha a teljes nevemet mondja, tuti, hogy baj van!

Apa: IDE FIGYELJ, HOGYISHÍVJÁK! tÖBBET AZ ÉN LÁNYOMMAL SEMMIT! NEM BESZÉLHETTEK! NEM KÖSZÖNHETTEK! EGYMÁSRA SE NÉZHETTEK! MEGÉRTETTED? TE IS, KISASSZONY!!!

Máté apja: NEHOGYMÁR MÉG HELYESELJ IS! EZ A KISLÁNY EZENTÚL BÉKÉN HAGY TÉGED! NEM TALÁLKOZHATTOK SOHA TÖBBET!

Apa: HAGYD BÉKÉN A LÁNYOMAT!

Én: De apa! Hall...

Apa: CSEND! MARS A SZOBÁDBA! OTT MARADSZ, AMÍG NEM SZÓLOK! VELED MAJD AKKOR BSZÉLEK. TE MEG, HAGYD BÉKÉN A LÁNYOMAT!!!

Én itt felmentem, de öt perc múlva csend lett alul. Gondoltam, most feljönnek. De nem. Este efeküdtem, fürdés, minden nélkül. Reggel hétkor ébredtem. Gitározni kezdtem, és akkor jött be apa. Azt reméltem, addigra lehiggadt, és biztos megbeszélték és elintézték egymás között, ahogy mi szoktuk, de nem!

- Ide figyelj, kisasszony! Hogy gondolod, hogy AKÁRKIVEL összejöhetsz, az engedélyünk nélkül?!

- De apa, ő nem olyan, mint a szülei!

- NEM FEJEZTEM BE! Eztentúl szemmel fogunk tartani. Nem mész sehová. Itthon maradsz, te fogsz főzni, mosni, tekerítani. Egy picit majd besegítesz anyádnak. Nem jössz ki a szobádból, amíg azt nem mondjuk. Nem eszel, nem iszol, amíg azt nem mondjuk. Nem mész templomba, amíg azt nem mondjuk. Nem küldhetsz és nem kaphatsz levelet, amíg el nem olvastuk. Csak kihangosítva beszélhetsz a barátnőiddel telefonon. Nem MSN-eshetsz, csak ha anyád vagy én ott vagyunk. Mostantól ezek a szabályok, megértetted? És most szeretném hallani a dalt, amit az előbb gitároztál.

- Nem dal volt, csak az akkordokat próbálgattam.

- Jó. Nyolcra kijössz, felöltözve, megfésülve. Apropó. Nem vehetsz fel miniszoknyát, csak itthonra. Nem engedheted ki a hajad.

- De ez már mégis túlzás!

- Csitt! Nem akarom, hogy megint összegyere ilyenekkel. Aki szeret, az szeret majd úgy is, ahogy vagy. Ja, és nem barátkozhatsz fiúkkal! Végeztem!

És bevágta az ajtót.

Folyt. köv. ha ráérek és nem lesznek itthon. Egyébként a dal egy tömlöcbe zárt lányról szól.

Azon akadtam ki nagyon, hogy az év végi dogánál egy ponton múlt az ötös, és azon a dolgozaton múllott az év végi jegy... És ez életem első négyese év végén!!!!!Aztán apa elszaggatta a gitár alsó húrját. Mikor észrevettem, megkérdeztem Kittit, hogy mi ez, ő meg azt mondta, fogalma sincs. Cívódtunk egy darabig, mert azt hittem, ő volt. Miával is összekaptunk. Hihetetlen, de kiabáltunk! És én voltam az a végén, aki közölte, hogy elmehet a francba.Este tányércsapkodás hallattszott. Anyáék válásról beszélnek, pedig mindig jól kijöttek egymással. Minden gyökeresen megvéltozott a fekete vasárnap (ápr.2) óta.

Este alapból ruhában feküdtem le, az ágy alatt a laptoppal. Éjjel terveztem meg, hogy merre menjek az igazi szüleim házához. Beraktam a hátizsákomba négy zsömlét, egy jegyzetfüzetet, hogy abba majd írok, a tolltartómat, egy elemlámpát, a megtakarított pénzemet és Kesztyűt. Utoljára írtam egy levelet Miának, hogy ne haagudjon rám, és hogy ha még érdekli, elmentem az igazi szüleimhez, majd elindultam.

Gyalog mentem a buszmegbe, ahol hajnali 4 órakor indult a busz - 6-ra már Bp-n voltam. Felszálltam egy másik buszra, és fél tízre a kis faluba értem, ahol a szüleim laknak. Kicsit féltem, hogy anyáék nagyon fognak-e aggódni, amiért itthagytam őket.

Helyiektőltudtam meg, hol laknak a rokonaim. Mind azzt hajtogatták, hogy JAAAAAAAAAj drága gyermekem! Dobogó szívvel álltam az ajtóban. Gondolkodtam, hogy mit mondjak, majd, de kinyitották az ajtót: ,,Mit akarsz?" (Elsőre nem volt túl kedves)

- Anya, én vagyok a lányod!

Erre megenyhült.

- Kislyányom. 67 éves vagyok. Hogy lennék az anyád?!??

- Akkor hol van az édesanyám?

- Hogy hínak? Gyere bé, üjjé le!

- Krisztina.

- És mit keresel itt?

- Ööööö hát tulajdonképpen mindent elrontottam, és eljöttem otthonról.

- Jajj kislyányom. Ha én itt téged bújtatlak, lecsukatnak!

- De csak pár napra!

- Éjszakára! Holnap hajnalba mégy vissza. Van pénzed az útra?

És akkor előmászott Kesztyű. Rettegtem, mi lesz, de szerette a mama a macskákat.

- Cicád is van! Egyél te is, aztán etesd meg a macsekot!

- Mama! Hol van az édesanyám?

Na ezt nem kellett volna megkérdezni. Anya és apa autóbalesetben haltak meg 16 éve, április elsején. Anya a 8. hónapban volt, és engem még megmentettek, de ő meghalt. Mama pedig nem vállalt el. Azt mondta, rosszul nevelte a lányát, és engem is rosszul nevelt volna.

Este még sokat beszélgettünk. Mindent tudott már rólam; azért fura volt, hogy annyira nem erőltette a hazamenést. De az internet szóra felcsillant a szemem. Megkérdeztem, megnézhetem-e a leveleimet.

Mia visszaírt:

Kriszta!!!!

Azt hittem, nem mondtad komolyan, de reggel kiderült, hogy de!! Szóltam a szüleidnek, és én is velük megyek!!! Ne haragudj!!! Nem gondoltam, hogy ekkora hülyeséget is képes vagy miattam csinálni!!! De mégis, ha valami történik valakivel, az a megoldás, hogy szökjünk el messzire????? Persze, nem haragszom!!!!!! Ne haragudj!!!!!!!!

Próbált semleges maradni, de még a gépelt oldalon is látszik, mennyire ideges. Szerintem soha többé nem lesz olyan jó barátnőm, mint ő volt.

Reggel Mama megkérdezte, mit álmodtam... Mondtam neki, hogy a barátnőmmel álmodtam, sírtam a kertben, és megvígasztalt. Adni akart tejet Kesztyűnek és nekem is, de Kesztyű nem volt sehol. Akkor estem pánikba. Kirohantam, és kerestem égen-földön.

Mire hazaértem, már ott volt, apa, Kata, Kitti és Mia. Anya otthon volt Karival. A többiek bementek, és beszélgettek.

Én már eldöntöttem, hogy ha Mia a nyakamba ugrik, akkor már nem haragszik, ha pedig csak áll, és néz, akkor nyilván de.

Nézett.

Azt hittem, ott helyben felakasztom magam. Végül kinyögte valamit: ,,Kesztyű nincs meg." Miközben szótlanul kutattunk át mindent bokorról bokorra, egyszer csak kirobbant belőlem. A földre öltem, és benyomtam a lábam közé a fejem.

Mekkora marha vagyok!!!! Mindent otthagytam, csak mert valami nem sikerült, és azt hittem, jobb lesz, de nem lesz jobb, mert elvesztettem, végleg!!!! A macskát nem arra találták ki, hogy hátizsákba préselve utazzon órákat!!! Lehet, hogy meghalt, vagy baja van!!! És ha valami történik vele, az az én hibám!!! Elveszett a legjobb barátnőm macskája, a berátnőmmel együtt!!!!

Soha nem bőgtem még így, akkor se, mikor folyton piszkáltak. Mikor felocsúdtam, annyit vettem észre, hogy Mia mellettem ül, átkerolja a vállam, és az ő szeme is tök nedves. Nem kerestük tovább a cicát. Teljesen lemondtunk róla, és elindultunk vissza.

És mikor a kertbe értünk, mint valami kis csoda: Egy rég kidobott szekrényben Kesztű nyaffantott egyet. El nem bírom mondani, mennyire boldog voltam. Benyitottam a szekrénybe, és nyégy pici cica is volt még mellette!!!!

Szótlan néztük a poronytokat. Mia törte meg a csendet:

- Szerintem... Lehetnének az újjászületett barátság jelképei.

És akkor a nyakamba ugrott. Tudtam, hogy nincsen semmi baj, és apán is láttam, amikor berontottam a házba: ,,Apa, apa, képzeld el, mi történt!!!!!!!"

Már tudták. Mindent megszervezett mama, mert így látta jónak, ha megtanulom, hogy felelősséggel tartozom mindenki iránt.

Szerintem nagyon bölcs és ravasz, j

Újabban nem történik semmi. Tanulunk a nyelvvizsgára éjjel-nappal. Miával legjobb barrátnők lettünk, folyton vele tanulunk a kimenőn egy pici parkban, amit újabban elnyelnek a pici gyerekek. Együtt voltunk betegek is, múltkor, elvoltunk az orvosi szobán három napot, miközben a nagyképűtizedikes lány agyára mentünk szerdán, aki nem bírta tovább, és hazaküldette magát. Azután nappal aludtunk és éjjel sehogy sem bírtunk aludni. Folyton hülyéskedtünk, és a kuncogásnak az lett a vége, hogy valamelyikünk úgy köhögött, mint a szamarak.

Egyébként fel se akartunk menni az orvosira, pedig ha minden tanár ötször el nem mondta, hogy ha ő így köhögne, kapna az alkalmon, hogy felmenjen, akkor egyszer se. Féltünk, hogy akkor hazaküldenek minket, és nem látjuk egymást egy hétig. A tesitenár közölte, hogy ha betegek vagyunkk, gyerünk az orvosira, ha meg nem, akkor nyomás tornázni. Mondta Mia, hogy rosszuk nézek ki úgyhogy gyerünk, de inkább nem. Pedig elég pocsékul voltunk mind a ketten.

Persze fel kellett menni, mert nekem sikerült megint összeesni. Közölte a nővér, hogy szól a szüleimnek, de inkább maradtam, mert Miát is felhozták, velem együtt. 

Lina szépen növöget, már tisztába tettem, és megbüfiztettem (anya mondta, hogy így csináljam, mert magától nem tud.... biztos nagyon jó voltam, mert fogta magát,. és lehányt).

Mátéval nagyon jól elvagyunk.

Na jó, ez hazugság volt.

Nem is kicsi.

Amikor hazamentem hétvégére, jött és bemutatott nekem egy alacsony, vékony, kis vörös hajú, szeplős, szemüveges lányt, akit Nórinak hívtak. Nagyon jól elvoltunk, de nem értettem, kije vagy mije Máténak. Beszélgettünk, és egyszercsak megkérdezte: ,,Szóval Te voltál az exbarátnője?" ,,A milye?" Szépen megmagyarázott nekem mindent. Kértem, hogy ne mondja Máténak, hogy megtudtam, és közöltem Mátéval, hogy ,,én nem is tudom, hogy hogyan, mondjam, de ne haragudjon, de én igazából valaki mást szeretek, nem rég jöttem rá, stb." Közben majd megszakadtam. Nagy meglepődéssel közölte, hogy ő is, még meg Nórát. Mindenesetre azért Nórával jól elvagyunk.

És nem is hazudtam nagyot. Pár héttel ezután az érettségiszünetben elmetem Miáékhoz egy hétre. Van ott náluk egy fiú, aki szintén bejár Pestre, de busszal, holott Mia kolis, sőt onnan én is az lennék.

Először nagyon nem bírtam, de egyik éjszaka Mia beszaladt valamiért és akkor beszélgettünk a kerítés mellett, amíg vissza nem jött. Utána minden este ott találkoztunk. Nagyon jó volt. Nappal egész nap Miával voltam, este meg csak ültünk és beszéltünk.

Mátéval ellentétben ez nem azonnal jött, csak hetekkel később jöttem rá, gogy tulajdonképpen bele vagyok esve.

Rövidet akartam írni, de ez nagyon hosszúra sikeredett.

Megszületett!

Kovács Karolina, világra jött 2010 április 23-án, 51cm-vel és 2900 grammal.

Láttam közelről is. Délután kétszer voltam benn. Nagy kék szeme van és szőke haja. Foga egy szál se. Tudom, mert rám nevetett.

A doki megismert. Megismert 9 év után (legutóbb Kittit látogattam meg a kórházban, mikor megszületett, hét éves voltam. Anya meg 25. Most 16 vagyok. Anya meg 34).

Legalább annyira örült, mint én, pedig neki legalább 40 éve nem született tesója. Közölte, hogy ugyanolyanok vagyunk, mint két tojás. Tükörbe néztem. És tényleg! Habár kicsit sem egyeznek a génjeink, és ezt a tudatot a doki csak felerősítette bennem.

A hugik kicsit csalódottak voltak, hogy húguk lett. Elmagyaráztam nekik, hogy úgy kell őt szeretniük, ahogy van. -Jó, de sírni fog éjjel. (Milyen igaza van!) -De ez is hozzátartozik.

És faggattak. Hogy néz ki? Tud már játszani? És nevetni? És beszélgetni lehet vele? Mikor fog már szaladni? Mit csinált, mikor ott voltál?? Olyan jó neked, apu nem enged minket egyedül bebuszozni. Mármint Katát engedi, de nem jön nélkülem.

Záporoztak a gondolatok.

Elmagyaráztam nekik, hogy: Kicsi, aranyosan duci, aránytalanul nagy feje van kék szemekkel, lapos pisze orral, pici halványrószaszín szájjal és pihés szőke hajjal. Pont olyan, mint Ti. (magamban imádkoztam, hogy el ne sírjam megam.) Igen, hadonászik, neki most az a játék. Folyton nevetett, míg ott voltam, csak nincs egy foga se. Ezt nem tudom pontosan, úgy kétéves korára bizonytalanul , szerintem, de majd megkérdezzük a dokit. Hadonászott és nevetett, amúgy anya mellén feküdt. Én mindkettőtöket elviszlek, ha akarjátok.

Elmentünk. Imádták. Nem maradtunk sokáig, mert Kata elugrott magának kaját venni, Kitti meg elszaladt, akárhányszor orvost látott. Olyan fura, hogy mindössze 5 év van köztük (Kata 14, Kitti 9), és mégis, Kitti még teljesen kislány, az az aranyos fajta, Kata meg már kamasz, lehet vele beszélgetni, hordjuk egymás ruháit, majdnem a legjobb barátnők vagyunk.

Karolina 28-án hazajön.

Nekiálltunk Miával, hogy felkutassuk a szüleimet (lehet ennél aranyosabb barátnőt kívánni? Minden bajom van, ha nem látom pár napig). Bevittem a koliba egy csomó papírt, aminek bármi köze lehet az ügyhöz, és ebéd helyett átnyálaztuk őket (a kaját kis ételesbe raktuk, és később ettük meg, csak ebédszünetben egyedül lettünk a koliban, és azért csináltuk). Megtudtuk, melyik intézetből vagyok. Nagy Krisztina voltam, amivel csak az a baj, hogy az ország lakosságának fele Nagy. Be is mentünk! A nő közölte, hogy sajnálja, de nem nyílt adoptálás volt, úgyhogy az emberi jogok miatt nem tehet semmit, különben meg szeinte jobb nekem, ha soha nem is tudom meg. Szerinte talán a szüleim segíthetnének. Mondtam neki, hogy ha egyszer nem akarnak! Azt mondta, akkor várjam meg, míg betöltöm a tizennyolcat, majd utánna talán.

Most mit csináljak????

Talán valamelyik gyerek még emlékezett volna rám, bár kicsi az esélye.

Pontosan 713 nap múlva leszek tizennyolc.

Epilógus: Múltkor bementem. Sikerült kinyomozni a kórház nevét. Nyert ügyem volt. TUDOM a szüleim nevét!!!!

Tömören és röviden: fogszabit kaptam (nem vicc! Úgy nézek ki, mint a vidám biciklis, és húzza a fogam a szám belsejébe, hogy attól félek, mindkipotyog. Olyan, mint amikor szájbavágják az embert), és eltörtem a kezem.

Új pap érkezett a környékre, aki összeszedi a fiatalokat péntek este, és a művházban beszélgetünk, éneklünk meg játszunk (mi Mátéval kb. egy hónapja járunk oda, én cipeltem el). Alig mertem megszólalni a vasas fogammal, és kitalálták, hogy gyerünk el görkorizni.

Mivel én vagyok a csapatból kb a legügyetlenebb, egy icipicit füllentettem. Gyakorlatilag csak szerettem volna egyszer kivételesen jó lenni valamiből. A lényeg az, hogy elkértem Kata állítható görkoriját, és alig bírtam benne megállni, de kimentem az utcára (se térdvédő, se semmi), és kiszökött mellettem a kutya. Elindultam lefelé az utcánkban (akig lejt 45°-ban), és a végén megállt az a nyomorult kutya, nekem viszont nem sikerült, úgyhogy átestem a kutyán, bele a patakba. Frankón eltört a kezem (a bal), és amikor elmeséltem mindenkinek, hogy azért nem tudok menni görkorizni, mert beleestem a patakba és eltörtem a kezem, azzal cikiztek, hogy ,,mennyit ittál?".

Még a doktornő is kiröhögött!

De már 18 barátom aláírta a gipszet.

Jajj, jajj, jajj nekem.

Megvolt a vizsga. Térdig érő szoknya volt rajtam (ennek még a vizsgán jelentősége lesz) és véletlenül a húgom ünnepi cipőjét hoztam. CSAK 3 számmal kisebb a lába, úgy törte a lábamat, hogy amíg várakoztunk jó hangulatban, muszály voltam levenni. Amúgy nem izgultunk, elnevetgéltünk, gyakorolgattunk.

Behívtak a szóbeli részre. A bizottság kezdettől fogva röhögött valamin. Bár ne tudtam volna meg, hogy min. Akkor esett le, amikor azt kérték, mondjam el, mit viselek ebben a pillanatban.

Ecseteltem (angolul): Van rajtam egy blúz, az iskolánk jelvénye, egy fekete szoknya, harisnyanadrág, és egy pár fekete cipő.

Kitört a röhögés. Értetlenül néztem. Mindenki a lábam bámulta. Le sem mertem rá nézni; belémhasított a keserű valóság: kint hagytam a cipőm, ergo mezítláb vagyok a pillanatban.

Szédelegtem. Mi lesz, ha ezután nem kapok jó jegyet????

Kérdeztek valamit. Fogalmam sincs, mi volt az - de arra emlékszek, hogy a vörös nő a bal szélén (nekem bal) az arcát takarta, és úgy nevetett, hogy a könnyei potyogtak.

Beszéltem,, beszéltem, és beszéltem. Gőzöm sincs, hogy mit. Mikor kiértem, közölték velem, hogy összedobják nekem a pénzt, hogy ne kelljen mezítláb járnom. Visszavágtam volna, de inkább hagytam az egészet. Bebúlytam a szekrényembe négy tábla csokival.

Miért kell mindennek pont velem történnie? Miért pont én vagyok az, aki állandóan szerencsétlenkedik, akin folyton röhögnek, akivel a többiek szerint ,,mindig történik valami", és aki kakukktojás a saját családjában? És miért pont nekem kellett balkezesnek születni?

Van most egy töpörödött nevelőtanárunk, jócskán a nyugdíjkorhatár közelében, és folyton azt hajtogatja, hogy nem bír minket elviselni, nyugdíjba megy (hajrá!). Ezzel nincs gond, de kicsit katonásan nevelték, mert első dolga az volt, hogy közölje velem: minden ember jobb kézzel ír, ez így lett kitalálva, és aki nem, az csak különcködik.

Most serényen tanulok jobbkézzel írni. Amúgy semmi nem jön össze.

Hihetetlen, mi meg nem történt megint.

Tényleg az, mert én sem hittem. Egyszercsak közölték, hogy elértem azt  kort, amikor már ,, éretten lehet velem beszélni". Azt hittem, bajban vagyok, vagy megint Mátéról akarnak tárgyalni. Ehelyett minden bevezetés nélkül közölték, hogy örökbe fogadtak!!!!

Én meg értetlenkedtem, hogy az nem lehet, mert emlékszek Kitti születésére, meg akkor anya most hogy tud terhes lenni immáron a negyedik gyermekével. Április elseje tegnap volt.

Közölték, hogy nem sikerült teherbe esnie, valószínűleg azért, mert duplán stresszesek voltak, mikor már régóta próbálkoztak. És miután lett gyerekük (én), már nyugodtak voltak, hogy van gyerekük. Nem is terveztek többet, csak ,,így jött össze".

Ha ezt szegény húgaim hallanák!!!

De még mindig em értem, tök egyformák vagyunk. Belülről. Ha jobbban megnézem magam, nem hasonlítok se rájuk, se a tesóimra. Anyának szőkésbarna haja van, Apának Barna, a húgaimnak szőkésbarna, csak nekem lenszőke, plussz mindenki másnak egyenes, de az enyém göndör. De úgy volta vele, hogy szőke-szőke, nem mindegy? És hiába kék a szemünk, az enyém nagyon világos, az övék pedig sötét és zöldes. Mindenki más jobbkezes, és racionális, logikus gondolkodású. Nem sok hallásuk van, és rajzolni is csak én tudok. Ők normálisan néznek ki, én meg túl sovány vagyok, hiába eszek folyton, ráadásul tök hizlaló kajákat. Bár ne tudtam volna meg ezt soha!

Most olyan kakukktojásnak érzem magam. Mintha nem lennék közéjük való. Ráadásul mindenki tudta, és tökéletesen hallgatott mostanáig, mikoris szerintük ,,úgyis rájöttem volna". Bár tényleg úgy lenne!

Kapásból utána felhívtam Miát, és közöltem vele, hogy ez van és fel fogom kutatni az igazi szüleimet, és megkérdezem tőlük, hogy miért nem kellek nekik. Közölte velem, hogy

- Mindenki ezt akarja. Én is ismertem egy lányt, neki ugyanez volt a mániája. Miért neeeem keeeellleeeek éééén seeenkiiiiiiineeeeeeek???? És tényleg nem s kellett senkinek, mert folyton nyafogott. Én nem akarom hogy olyan legyél, úgyhogy ha megint elszabadulunk suliba, segítek neked. Ugye, milyen jó olt tegnap??? Hahaha, jó voltál abban a tütüben! Haha!

- Nem tütü volt.

- Kajak úgy nézett ki. Te nem várod a sulit? Nagyon hiányzol, csajszi!

Hosszú szünet.

- Ott vagy még? Haaaaaaaahóóóóóó!

- Ja, ja, igen. Neked tényleg hiányzok?

- Mi az hogy! Nagyonis!!! A szüleid is bírnak! Ha em bírnának, nem fogadtak volna örökbe. Muti már magadról babakori képet!

- Küldök, ha adsz e-mail címet!

És e-mailben még nagyon sokat dumáltunk tegnap este. Drága Mia! Ő is olyan, mint Máté; folyton hülyéskednének :D

Éretten??? Hülyébb vagyok, mint bármikor ezelőtt, és NEM IS AKAROK érett lenni. Nagyon jó nekem így. Vajon, ha elvégeztül az egyetemet (még mindig ügyvéd akarok lenni) is együtt maradok velük? És vajon akkor is ilyenek lesznek, mint most? Lehet az, hogy egy ember 25-30 éves személyisége tök más, mint 15 éves korában volt?

Nagyon beijedtem, hogy fognak elengedni az őseim. Hát könnyen, tekintettel arra, hogy szülinapom van. Anyu marhára örült, elege volt már abból, hogy "16 éves létedre úgy élsz, mint az apácák!" Kevés anyuka lehet ilyen. Újabban marha jól kijövünk. Mindenáron frizurát kart nekem csinálni, hiába nyafogtam, hogy ,,denekemtökjóúgyahogyvan"!

Elkértem a húgomtól a piros minijét. Nem akarta elhinni, hogy beleférek. Nagyot koppant.

Este kilenckor mi voltunk az egyetlen két józan ember a buliban. Otthagytuk a francba. Addig nagyon jó volt, bár kicsit rövid volt a szoknyám, Máté meg direkte bepörgette. Figyeltem a reakciókat, aztán megkértem Mátét, hogy ne pörgesse már annyira, ki van mindenem! Erre azt kérdezte: ,,És nyáron a strandon? Vagy oda a másik fenekedet veszed föl? Itt nem látszik semmi a harisnya meg a bugyi miatt. Ott meg... igaz, a combig érő világoskék szoknyádban ott sem látszik semmi. rajtad meg lenne is mit nézni, de semmit nem mutatsz meg. A sok bűnronda csajnak mindene kivan, és semmi se szép rajtuk. Fordítva működik a világ." Legközelebb, ha buli lesz, bokáig érő hosszú szűk szoknyába és pamutharisnyába jelenek meg. Vagy inkább éjféli misére megyek, ha van olyankor.

Éljen az apáca-feeling!!!

Ui: Nem ciki április elsején megszületni???

Tudom, már régen írtam. Most viszont van időm, itthon is vagyok, úgyhogy semmi akadálya.

Tegnap már nagyon haza akarunk menni a koliból, itt volt a jó idő, mi viszont rendszerint végigtanuljuk a két órás kimenőnket, aztán amikor tanulni kéne, megy az ökörködés...

Szóval arra ébredtünk 00.01-kor, hogy mind a hatunknak csörög a telefonunkon az ébresztő. Először fújtunk miatta, aztán meghallottuk, hogy a szomszéd szobában alvóknak is hasonló ébredésben lehetett részük.

Utána persze hajnalig nem aludtunk, megsuttogtuk a következő napot (nehéz volt rájönni, vajon kik állíthatták be az ébresztőt).

Megbeszéltük, hogy Emőkével kiugrunk holnap a városba, úgyse lesz első óránk, valahol biztos van valami hely, ahol parókát lehet kapni, ő szerez hosszú szőkét, én meg egy rövid barnát, és elcseréljük a ruháinkat, és úgy megyünk tanulni.

Akik a bé osztályba járnak, beülnek majd hozzánk angolra, mi meg hozzájuk matekra.

Fanni kiírja a női vécére, hogy nem üzemel, mi meg jót röhögünk a következményeken.

Addigra Dóri már elaludt, úgyhogy egy üveg víz és egy fogmosópohár segítségével megpróbáltuk bepisiltetni, de felébredt.

Fanni, Dóri, Alexa és Mia első órában kérnek diót a konyháról vagy szereznek valahonnan, és az osztályokban berakják a székek egyik lába alá.

Itt én sajna elaludtam, amit nagyon nem akartam, nehogy én is vicc tárgyává legyek, de elégtétel volt, hogy másnap nézhettem a karikás szemeiket, meg hogy megtanultam azon is nevetni, ha rajtam csattan a vicc.

Mert csattant.

Reggel, amikor fel akartam öltözni, meglepődve tapasztaltam, hogy a lányok még alszanak, plusz töküres a szekrényem. Kapásból elkezdtem ébresztgetni őket, tapsoltam, ugráltam, énekeltem, pfoztam őket, de olyanok voltak, mint akik ájultak. Már rég megijedtem, mikor halk kuncogás hallattszott az egyik ágyról. Közölték velem, hogy az ő szekrényüket MINDEN ÉVBEN kiürítette valaki, és ebéd után megint itt lesznek a ruháink. Ellenben velük, én nem nevettem ezen, mert nekik volt pótruhájuk lent a padjukban (elég necces volt pizsiben lemenni), nekem viszont az volt, amit sikerült összedobniuk: Piros alapon lila pöttyös szoknya, citromzöld kardigán és sárga harisnya. Mikor elmentek fogat mosni, kinyitottam a szekrényüket: benne volt a ruhájuk (az ébresztett gyanút bennem, hogy miért hoztak magukkal ennyi hülye cuccot).

Mentem utánuk fogat mosni, és higyjétek el, nem volt hellemes, mikor szembeköpött a fogkefém (azóte sem tudom, hogyan csinálták), pláne, mert tiszta víz lett a kardigán. Ha százan nem mondták, hogy ,,lóg a cipőfűződ", akor egyen se, és sajnos mindig odanéztem, mert ezt hittem, a saját cipőm van rajtam, nem pedig Mia bumfordi narancssárga, oldalt szőrös csizmája.

Hálistennek a mi tréfáink bejöttek, pláne, amikor hajat csréltünk (amilyen szerencsém van, ruhát nem)... a tanár se tudta először, mi ez az egész(pláne, mikor meglátta a parókámat, amit jobbhíján barna fonálból csináltunk, de egy egész gombolyagból), aztán rájött, mikor jobban megnézte, éskiderült, hogy paróka.

Ebéd után felmentem , és töküres volt a szekrényem, pedig alig volt már háromnegyed óra a buszig (fél óra gyalog az út a buszmegig). Kerestem mindenhol, majd tíz perccel kettő után közölték, hogy minden be van csomagolva a táskámba, és mivel már nincs időm átöltözni, majd hozom a ruhájukat a szünet után.

Megköszöntem a kölcsönruhát, aztán rohantam, mert húsz perc alatt kell megtennem egy félórás utat, ráadásul ebben a maskarában.

Máté persze máskor nem vár a buszmegben, csak most (otthhon). Amikor leszálltam a buszról, és végiggondoltam, mi vár rám otthon, ha a húgaim otthon lesznek, megláttam Mátét, ahogy üget felém: ,,Mi a franc van rajtad? Neked is betettek elsejére, mi??? Ja, amúgy elterveztem, hogy azt fogom mondani, ,,hadd segítsek a terhein, hölgyem",de így már nem hatsz hölgyesen." - közben elvette az utazótáskámat.

- Ez az új pesti divat, nem tudtad?

- Lóg a cipőfűződ! Bruhahahahahahahahahahahahahahaha!!!

- Ne mondd már, hogy veled nem csináltak semmit!

- De. Nekem reggel óta lóg a cipőfűzőm, meg ki van a sliccem. Te meg szégyelled, hogy kopasz vagy.

A fejemhez kaptam. MÉG MINDIG rajta volt a fonalparóka, és le se bírtam szedni az úton, mert Emőke olyan ügyesen odacsattozta a hajamhoz.

- Nem akarsz bejönni előbb talán hozzánk, és átöltözni, vagy valami?

- Kösz, nem.

Ezen nagyot nézett, én meg élveztem, hogy most hiába nézek ki nagyon hülyén, senki nem szólhat semmit.

Úgy egyáltalán rájöttem, hogy hibátlannak látszani nagyon unalmas. És hiába akarom elkerülni a szügséges rosszakat, úgyis megtörténik. Akkor meg?

Páran közölték velem az elmúlt napokban, hogy igazán lehetnék lazább, mert a nagycsapat felét egy apácára emlékeztetem, a másik felét meg a tanári kar bizonyos elemeire. Máté fújta a legjobban, hogy én mit össze-nem aggódtam, hogy Lina (Karolina) megfázik.

Na jó, gondoltam, jól meg fogom szívatni (Nem Linát, hanem Mátét). Úgyis szülinapja lesz két hét múlva, veszek neki valami aprót, amit becsomagolok egy dobozba, amit egy nagyobba, azt meg egy még nagyobba, amiket külön-külön be fogok csomagolni, hogy azt higgye, ez az utolsó. Elzavartak a fél hűtő tartalmáért, úgyhogy mentem a piacra, megvettem az apróságot, majd bementem a TESCO-ba, és megvettem azt, amit a szüleim kértek.

És itt jött életem legkínosabb pillanata: Alig hagytam el a kasszát, a securitys emberkék körbevettek, és a lehető leghangosabban közölték, hogy azonnal álljak meg - kb. 400 ember előtt!

Nagyon be voltam pánikolva, de próbáltam magam nyugtatni. Mit tehetnek? Bebörtönöznek?!?? Bíró úr, kérem, ártatlan vagyok!!!!

Közölték, hogy adjam vissza, amit elvettem (azt képzelték, hogy képes lennék bármit is ELLOPNI!), felveszik a jegyzőkönyvet, és elfelejthetjük az egészet. Persze a leghangosabb, dörmögőmedve-hangjukon. Kínomban rájuk nevettem: De hát én nem vettem el semmit...

De igen, mert ők látták, nem sokkal a sorbanállás előtt, megnéztem azt a kis idézetes könyvet, és a dzsekim zsebébe dugtam. Ne nézzem már őket hülyének, mert azt nem szeretik.

De nem, mert én azt a piacon vettem, a blokk is meg van, kiesett a zsebemből és azt vettem fel.

Nos a blokkot kérem... Igen... ha valamit behozol a TESCO-ba, meg kell mutatni a vevőszolgálatnál, épp az ilyen félreértések elkerülése végett. Viszont látásra.

Nagyon kellemes, mikor az embert ártatlanul veszi elő négy sünfeelingű biztonsági, egy hypermarket teljes vásárlóközönsége előtt, 15 évesen!!!!Majdnem mondtam valamit.

Azt hiszem, ügyvéd leszek. Eddig végig kitűnő voltam, nemsokára lesz egy nyelvvizsgám is, csak felvesznek majd az egyetemre...

8-án, pénteken volt a felvételi. Ott, hogy ,, Miért szeretnél ide jönni, nem tudtam mást mondani, minthogy:

- Ajánlották. És ott kellett hagynom a másik iskolámat.

- Miért?

Egyszer mesélte unokatesóm, hogy Egerben az egyik lány azt mondta a felvételin az igazgatónak, hogy

Mert tele van az osztályom apró bűnözőkkel.

Véletlenül kipukkadt belőlem.

Nem kellett volna.

Bentlakásos vagyok. Nulladikos vagyok. Szeretnek az osztálytársaim. Irigyelnek a hullámos szőke hajam miatt.

Bár vltak nehézségek... Mint mikor eltévedtem, és elkéstem angolról... Mikor csak a vécére mentem, ami egy folyosón van a teremmel!

A lányok első három nap végig arról faggattak:

-És miért kellett otthagynod a régi sulid?

-Utáltak. ki nem állhattak. Én meg ki nem állhattam őket. Folyton szívattak meg vertek.

- És mi volt az a bizonyos Utolsó Csepp? Mikor eldöntötted, hogy eljössz?

- Igazgatóit kaptam, mert a falra felírták, hogy megdugtak a tánárok.

Azóta hálistennek semmit se kérdeznek a suliról, csak a családról meg Mátéról.

Nagyon-nagyon szép idők jönnek!

Ma hívatott az igazgató. Nem tudtam, mit akar. Leszidni csak nem, nem csináltam semmit. Tényleg.

Bevallom, kicsit megijedtem (totál beparáztam), úgyhogy csak szép lassan, kimérten mentem (hátrafelé, csigatempóban, óriásit kerülve az udvaron keresztül), mikoris az udvaron áthaladva megbotlottam (kibuktatott egy bokorból kiálló láb), bele egyenest a pocsolyába, és egy picit nedves lettem (Csurom víz). Mire kijöttek rühügve a negyedikesek a bokorból, felvették a leggunyorosabb arckifejezésüket, és vészjóslóan hajoltak fölém, a pici elsős felé.

- Halljuk, hívatott a diri. Csak nem az iskola legnagyobb strébere díjat akarja átadni?

Marha határozottan rávágtam:

- Nem, nem azt akarja átadni. Nem rajtam töltsétek ki azt, hogy nem udjátok, mi az a kissebségi érzés, pedig olyanotok van. Ajánlanék szakirodalmat, de olvasni se tudtok.

- Erős szavak ezek a kis szőke krvától, aki most kivételesen kibszott nagy szarban van.

- Miért? Mit csináltam? (Jézusom, már megint mint a TESCO-ban)

- Hát nem tudod? Peeeersze... Mosd csak ki magad belőle, rohadék.

Röhögtgek, majd lefogtak hatan, míg másik öt fiú gondosan végiglocsolt rajram 10 liter vizet.

- Mi bajotok velem? Nagy gázban lesztek, ha a diákok megtudják, hogy ti, 11-en, akik negyedikesek vagytok, megfürdettetek engem, aki egymaga voltés elsős? Mi a problémátok?

- Csakhogy az iskola szerint TE vagy az, aki hazudik, de kurvára. Vagy puskázik. Vagy bszik a tanárokkal. Vagy valamit csinálnod kell, mert nincs még egy gyerek az iskolában, akinek nincsen négyesnél rosszabb jegye. És most mit csinász, b. meg? Megint elájulsz, kisköcsög?

Nem igaz. Tavaj decemberben történt, és még most is emlékeznek rá!!!

- A krva anyádot, válaszoljá, ha kérdeznek, rohadék!!!

Rájuk rúgtam a kis vizet az üvegből, ami még volt. Újfent a földre löktek, majd nekemestek...

Egy csapat nagyedikes zavarta el őket a másik osztályból. Majd mentem az igazgatóhoz, közben végig ordítoztak utánam, hogy ,,Mehhalsz, köcsög, csak eccer gyere ki onnat!"

Az igazgató egy 15 perces monológban tolt le, részben egy kijelentésért a WC falán, amit állítólag én írtam, meg azért, hogy hogy nézek ki. Tényleg elég gázosan néztem ki az átázott fehér ingemmel, a hosszú, csapzott hajammal, meg a fél pár cipőmmel. A másikat a buli közepében lerángatták rólam.

Az állt a WC falán:

Kovács Krisztina vagyok, az I./c.-ből. Végigbsztak a tanárok. Leszoptam a faszopó igazgatót. Ezért vagjok kitűnő. Alyánlom nektek is.

Majd azt kérdezte:

- Na, erre mit szólsz?

- Nem az én művem. Nem én voltam.

- Akkor ki?

- Nem tudom.

- Nos, egy ilyen egy igazgatói figyelmeztőt ér, és akkor még örülhetsz, hogy nem rúgtunk ki.

- De hát nem én voltam.

- Amíg nem tudjuk, hogy ki volt, addig a te számládta írjuk. Nagyon ajánlom, hogy ne legyen több ilyen.

Visszamentem az osztályba. Kinga kapásból felordított: Te meg hogy nézel ki? Úszni voltál?

És marha viccesnek tartotta magát.

- És a dirivel mi volt?

- Nem érdekes.

- Mit titkolózol??

Beszálltak a többiek is:

- Igen! Mit kelltitkolódznod! Már úgyis tudjuk, nem számít! Tudjuk, hogy van valóságalapja, de azért nem kellett volna a vécéfalra írnod.

Ezen nagyon bepöccentem:

- Mi?!?? Szerintetek is én voltam?! Engem bsznak a tanárok, mi? Csak azért, mert jobban tanulok, mint ti? Igaz is. Ha valakit meg kellene dugni, akkor tuti nem titeket választana senki, botoxolt, kifestett, magamutogató plázaringyók!

Hogy miért mondtam ezt? Miért? Bocsánatot kellene kérnem, mielőtt még megérkezik a válasz.

- Hallottátok, lányok, fiúk? A kis ájulós hercegnő nem hajlendó lealacsonyodni a szintünkre. Hát akkor, minekünk se kell felszállnunk az övére, nem? Máté, mit szólsz a dolgokhoz?

- Hát én... Szerintem nem kéne... Nem kéne ... Választanunk... Én nem választok.

- Oké. Hát Máté nincs benne. Majd később dönt. Akkor...

És erre bejött  az osztályfőnök:

- Melyik ordított?

- Máté kivételével mindenki rám mutatott.

- Az ordítozó ma egy kicsit később fog ebédelni.

És elhúzott magával.

Bevonszolt az ások üres termébe. Sokáig csak nézett maga elé, majd megszólalt:

- Jól érzed itt magad?

Na, akármire számítottam, csak erre nem.

- Igen.

- Nem úgy nézel ki.

- Igen.

- Nem vagy az itteni diákok közé való... Van egy testvériskolánk Budapesten, oda inkább beillenél. Beköltözhetnél a kollégiumba. Nem lesz könnyű beszoknod oda sem, de menni fog. Beszéltem a szüleiddel, és odavoltak az ötletért. Erősebb, keményebb suli. Ja igen. És tudom, hogy nem te írtad azt a dolgot a vécébe. Már mondtam az igazgató úrnak is. Jaj, el ne pityeredj, nem szabad! Rendkívüli felvételit fogsz tenni, és ott vidámnak kell lenni. Akár jövő héten is kezdhetnél. Ma szerda van. Két napot otthon maradsz. Félek iskolába engedni téged. Mert ha ezek neked ugranak, hát... nem lesz jó vége. Ja igen. A szüleid az ebédlőben várnak.

Na igen. Anya tényleg az ebédlőben várt.Azt kérdezte:

- Szeretnél... elmenni innen?

- Aha...

- Mónika (az osztályfőnököm) nemrég hívott. Mesélte, hogy mi történt veled. Hogy már szeptember óta ezt csinálják...

- Aha...

- Beszéltem apáddal, holnapután felvisz Pestre... Már le van beszélve. A felvételi sikerülni fog. Ügyes vagy.

- Aha...

- Miért nem szóltál rögtön az elején? Csomó mindentől megkíméltünk volna!

- Aha...

- Sebaj. Nem kell többet itt lenned!

- Aha...

Életemben először nem gubbasztottam otthon; szűk baráti körben ünnepeltük a szilvesztert egyikünk házában. Elmentek szilveszterezni a szüleik. Éjfélkor felálltunk, és Himnuszt énekkeltünk. Éjfél után azon boldogságban volt részem, amit ugye soha nem fogok elfelejteni: gitárral dalokat énekeltünk.

A "Ha itt lennééél velem" refrénű dalnál Máté megfogta a kezem. Bírom, amikor a kezem fogja, csak nem lehet mindenhol. Még meglátják, hogy járunk.

Hihetetlen volt.

Miután egész nap betlehemeztünk és kocsifeljárókat söpörtünk, éppen hazaértünk a vacsorára (Ki találta ki, hogy este fél 11-kor együnk?!), majd éjféli mise. Utána mentünk haza, és nyitottuk ki az ajándékainkat. A fát egyik oldalról lehúzta egy gitár. Hihetetlen, hogy van egy saját gitárom! 5 éve tudok gitározni és szeretnék egy sajátot, de nem mondtam soha, nem is gondoltam volna...

A szüleim sem gondolták, hogy engem érdekel a zene, legalábbis azt mondták.

Aztán apa mondta, hogy be akarnak jelenteni valamit. Feszülten figyeltünk, és nagy boldogan hebegtek valamit arról, hogy lehet hogy késtek, meg hogy mennyire szeretnek minket, meg hogy már biztos észrevettük, majd tíz perc kismonológ után végre kinyögték: anya babát vár április végére.

Öt hónapos terhes, és nem tűnt fel!!! (bár az igen, hogy egy kicsit kerek lett, de azt hittem, hogy a sok ruha miatt. Nagyon fázós.)

A húgaim felzúgtak. Teljesen be voltak zsongva: fiú lesz? Lány lesz? Hogy fogjátok hívni? De jó! Nem én leszek a legkisebb!

Már most imádom az öcsém/húgom! Változatlanul én vagyok a legnagyobb (sajnos), de talán nagyobb szabadságot kapok. Azt se bánom, ha pelenkázni kell majd vagy ilyesmi. Haboztam, hogy rákérdezzek-e, de a szüleim megelőztek, és megnyugtattak: Három éves koráig velük alszik majd.

Nagyon tetszett a húgaim reakciója.

Majd leültünk anyával, és régi slágereket játszottam az öcsémnek/húgomnak a gitáron.

Mindenkinek kívánok hasonlóan boldog karácsonyt! Ha nem is kistesót kapnak ajándékba, de remélem, békés, boldog karácsonyuk lesz (volt).

Itt az új blogom. Valami hirtelen ötlettől vezérelve belekezdtem. Kíváncsi vagyok, hogyan ítélnek majd meg (ítélnek majd el) azok, akik nem tudják az előzményeket.

Egyébként ma hóvihar van. Még mindig nem tudom, ki az a Budai Bernadett. A google még mindig csak a politikusokat ismeri.

Még mindig beteg mindenki rajtam kívül. Én nem. Szerencsére. Igen, ebből a rosszból is kimaradtam, pedig engem fürdettek meg minden napszakban legalább [nyolcmínusznégypluszkettő]ször.

Nem baj, azt mondják, hogy akit az első hóba fürdetnek, az szépül.

Szerintem nagyon jó idők várnak rám :)