Tudom, már régen írtam. Most viszont van időm, itthon is vagyok, úgyhogy semmi akadálya.

Tegnap már nagyon haza akarunk menni a koliból, itt volt a jó idő, mi viszont rendszerint végigtanuljuk a két órás kimenőnket, aztán amikor tanulni kéne, megy az ökörködés...

Szóval arra ébredtünk 00.01-kor, hogy mind a hatunknak csörög a telefonunkon az ébresztő. Először fújtunk miatta, aztán meghallottuk, hogy a szomszéd szobában alvóknak is hasonló ébredésben lehetett részük.

Utána persze hajnalig nem aludtunk, megsuttogtuk a következő napot (nehéz volt rájönni, vajon kik állíthatták be az ébresztőt).

Megbeszéltük, hogy Emőkével kiugrunk holnap a városba, úgyse lesz első óránk, valahol biztos van valami hely, ahol parókát lehet kapni, ő szerez hosszú szőkét, én meg egy rövid barnát, és elcseréljük a ruháinkat, és úgy megyünk tanulni.

Akik a bé osztályba járnak, beülnek majd hozzánk angolra, mi meg hozzájuk matekra.

Fanni kiírja a női vécére, hogy nem üzemel, mi meg jót röhögünk a következményeken.

Addigra Dóri már elaludt, úgyhogy egy üveg víz és egy fogmosópohár segítségével megpróbáltuk bepisiltetni, de felébredt.

Fanni, Dóri, Alexa és Mia első órában kérnek diót a konyháról vagy szereznek valahonnan, és az osztályokban berakják a székek egyik lába alá.

Itt én sajna elaludtam, amit nagyon nem akartam, nehogy én is vicc tárgyává legyek, de elégtétel volt, hogy másnap nézhettem a karikás szemeiket, meg hogy megtanultam azon is nevetni, ha rajtam csattan a vicc.

Mert csattant.

Reggel, amikor fel akartam öltözni, meglepődve tapasztaltam, hogy a lányok még alszanak, plusz töküres a szekrényem. Kapásból elkezdtem ébresztgetni őket, tapsoltam, ugráltam, énekeltem, pfoztam őket, de olyanok voltak, mint akik ájultak. Már rég megijedtem, mikor halk kuncogás hallattszott az egyik ágyról. Közölték velem, hogy az ő szekrényüket MINDEN ÉVBEN kiürítette valaki, és ebéd után megint itt lesznek a ruháink. Ellenben velük, én nem nevettem ezen, mert nekik volt pótruhájuk lent a padjukban (elég necces volt pizsiben lemenni), nekem viszont az volt, amit sikerült összedobniuk: Piros alapon lila pöttyös szoknya, citromzöld kardigán és sárga harisnya. Mikor elmentek fogat mosni, kinyitottam a szekrényüket: benne volt a ruhájuk (az ébresztett gyanút bennem, hogy miért hoztak magukkal ennyi hülye cuccot).

Mentem utánuk fogat mosni, és higyjétek el, nem volt hellemes, mikor szembeköpött a fogkefém (azóte sem tudom, hogyan csinálták), pláne, mert tiszta víz lett a kardigán. Ha százan nem mondták, hogy ,,lóg a cipőfűződ", akor egyen se, és sajnos mindig odanéztem, mert ezt hittem, a saját cipőm van rajtam, nem pedig Mia bumfordi narancssárga, oldalt szőrös csizmája.

Hálistennek a mi tréfáink bejöttek, pláne, amikor hajat csréltünk (amilyen szerencsém van, ruhát nem)... a tanár se tudta először, mi ez az egész(pláne, mikor meglátta a parókámat, amit jobbhíján barna fonálból csináltunk, de egy egész gombolyagból), aztán rájött, mikor jobban megnézte, éskiderült, hogy paróka.

Ebéd után felmentem , és töküres volt a szekrényem, pedig alig volt már háromnegyed óra a buszig (fél óra gyalog az út a buszmegig). Kerestem mindenhol, majd tíz perccel kettő után közölték, hogy minden be van csomagolva a táskámba, és mivel már nincs időm átöltözni, majd hozom a ruhájukat a szünet után.

Megköszöntem a kölcsönruhát, aztán rohantam, mert húsz perc alatt kell megtennem egy félórás utat, ráadásul ebben a maskarában.

Máté persze máskor nem vár a buszmegben, csak most (otthhon). Amikor leszálltam a buszról, és végiggondoltam, mi vár rám otthon, ha a húgaim otthon lesznek, megláttam Mátét, ahogy üget felém: ,,Mi a franc van rajtad? Neked is betettek elsejére, mi??? Ja, amúgy elterveztem, hogy azt fogom mondani, ,,hadd segítsek a terhein, hölgyem",de így már nem hatsz hölgyesen." - közben elvette az utazótáskámat.

- Ez az új pesti divat, nem tudtad?

- Lóg a cipőfűződ! Bruhahahahahahahahahahahahahahaha!!!

- Ne mondd már, hogy veled nem csináltak semmit!

- De. Nekem reggel óta lóg a cipőfűzőm, meg ki van a sliccem. Te meg szégyelled, hogy kopasz vagy.

A fejemhez kaptam. MÉG MINDIG rajta volt a fonalparóka, és le se bírtam szedni az úton, mert Emőke olyan ügyesen odacsattozta a hajamhoz.

- Nem akarsz bejönni előbb talán hozzánk, és átöltözni, vagy valami?

- Kösz, nem.

Ezen nagyot nézett, én meg élveztem, hogy most hiába nézek ki nagyon hülyén, senki nem szólhat semmit.

Úgy egyáltalán rájöttem, hogy hibátlannak látszani nagyon unalmas. És hiába akarom elkerülni a szügséges rosszakat, úgyis megtörténik. Akkor meg?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.